KUTATÁS a boldogság, az anyagiasság és a hála összefüggései III. BOLDOGSÁG

A kép a világ országainak az élettel való elégedettségét mutatja 2018-ban

Forrás: https://ourworldindata.org/grapher/happiness-cantril-ladder?time=2018

Boldogság

A filozófusokat és a pszichológusokat már régóta foglalkoztatja a jó élet, valamint az, hogyan lehet azt elérni (Guignon, 1999; Russell,1930, 1945).

A fejlett (ókori görög, római, keresztény) világ történetében fő vonalakban három fajta boldogság játszotta a főszerepet: 1. hedonizmus, mely az érzéki kielégülés, a kellemes élet boldogsága), 2. racionális eudaimonizmus, azaz a racionális jó elérése ebben az életben és 3. eszkatológikus eudaimonia, vagyis teljességében az örök életben érhető el: a Visio Beatifica ("Isten boldog színe látása") vágya és beteljesedése (Finance, 1991,128.o.).

A boldogság első foka Arisztipposz hedonizmusa, amely a külső javakra koncentrál. A Kürénéi Arisztipposz (i. e. 434-356 körül) ókori görög hedonista filozófus, a kürénéi iskola alapítója szerint az élet célja az átélt gyönyörök (hedone) maximalizálása. Abból indult ki, hogy biztos tudást csak szubjektív érzékeink nyújthatnak. Éppen ezért érzékeinknek kell viselkedésünket irányítania. Ebből következik, hogy a helyes élet az érzékeink szempontjából kellemes, gyönyörteli élet, és ezért a legfontosabb dolog érzékeink azonnali kielégítése, természetesen a mértéktelen örömök elkerülésével.

Hobbes (1588-1679) szerint a boldogság vágyaink sikeres beteljesüléséből áll. Nem állapot, hanem állandó küzdelem a boldogulásért, "a vágy állandó előrehaladása egyik tárgytól a másikig, ahol azonban az előbbi elérése csupán a másik eléréséhez vezető út (Hobbes, 2001).

Marquis De Sade (1740-1814) úgy vélte, hogy az ember csak gyönyört hozó szenvedélyek szavára hallgasson, mert ez az egyetlen hang, amely elvezet a boldogsághoz (Sade, 2011).

A második fok Epikurosz (i.e. 341-270) boldogságeszménye, melynek fókuszpontjai a fájdalomkerülés, barátság, morál. Etikai tanításának alapelve az öröm (görögül hédoné). Az ember boldogságot kereső egyén. "Az élet célja a gyönyör, de nem a romlott erkölcsűek és az életművészek gyönyöre, ahogyan néhány tudatlan ember hiszi, [...], hanem a testi szenvedés hiánya, és a lelki szenvedés hiánya." (Sárosi, 1966). Ez a gyönyör az intellektuális gyönyöröket is felölelő zavartalanság (ataraxia) állapota. Ezt az állapotot úgy lehet elérni, hogy távol tartjuk magunkat a közélettől és szinte elrejtezve élünk. Az örömöt, úgy határozza meg, mint ami minden ember számára elérhető élete során, csupán tőle függ, hogy felismerje, hogy az anyagi javak -beleértve saját testét is- nem saját tulajdona. Ezért a test örömeit -az evést, ivást, szexuális kielégülést- nem tartja az öröm fokozóinak, hanem csak az örömérzetet teszik sokrétűbbé: "Az egyszerű ételek a drága lakomával egyforma élvezetet nyújtanak, ha egyszer a hiányérzetben rejlő fájdalom teljesen megszűnik. A kenyér és víz a legmagasabb fokú gyönyört nyújtja, amikor valaki nagy szükségben veszi magához" (Sárosi, 1966). Epikurosz ezért a szükségleteket három csoportba osztja: természetes és szükségszerű: ezek az örömök biztosítják az élet fenntartását: evés, ivás, alvás, de csak a szükséges mértékű mennyiségben. Másodikként a természetes és nem szükségszerű szükségletek, mint az érzékeknek ugyan kellemes, ám fölösleges élvezetek: jobbakat és többet enni, inni. A harmadik fajta szükséglet értéktelen, amely csak hamis vélemény útján keletkezik: azok, amelyeket a közvélekedés kényszerít az emberre. Ilyen például egy olyan tárgy birtoklásának az óhajtása, amely bár semmilyen hasznunkat nem szolgálja, de a közvélemény elvárja tőlünk. "Mindazon javak közül, amelyekben a bölcsesség részesít bennünket, a barátság a legértékesebb" (Sárosi, 1966). A barátság fontos szerepet játszik az emberek életében, általa könnyebb az emberek közti kommunikáció, könnyebb lesz elérni az örömöt, tehát a gyönyör mellett, barátság is az emberi élet célja kell, hogy legyen: "a barátság minden reggel körbejárja a világot, hogy felébressze az embereket, s azok kölcsönösen szerencsét kívánjanak egymásnak" (Sárosi, 1966).

A harmadik fokú boldogságot Arisztotelész (i.e. 384-322) görög tudós és filozófus, a modern európai tudomány atyja a Nikomakhoszi etika című művében írja le, miszerint a legfőbb egyetemes jó a boldogság (eudaimonia). A hedonikus boldogság az embert vágyai rabszolgájává teszi, az igazi boldogság az eudaimonia ("jó szellem"). A boldogság forrása az erényes élet, bizonyos emberi erényekkel (areté) lehet elérni a boldog életet. Szerinte az erény lelki alkat, amely tulajdonképpen két szélsőség közötti kontinuum közepeként fogható fel: például a félelem és a biztonság között a bátorság a középhatár, vagyis az erény (Arisztotelész, 1997).

Aquinói Szent Tamás (1225-1274) etikája szerint az erkölcsi érték alapján levezetett végső cél nem az egyedi, empirikus valóságra utaló boldogság, hanem egy olyan cél, amely az ember metafizikai valóságából származik: a tudás, amely magába foglalja a boldogságot, a tökéletesedést, és elérése magával hozza az örömöt. Tamás az objektív (tárgyi) tudást, ismereteket is értéknek tartja. A tudás itt a Visio Beatificahoz vezető tudás, az istenismeret, amely tisztán értelmi tevékenység. A legnagyobb érték a boldogság, a boldogságot viszont az értelmi tevékenységgel definiáltuk, tehát a legnagyobb boldogság a tudásban áll, ami végső soron az istenismeret. Az ember természetét megelőzi egy idea, s ennek megvalósulása adja számára a legnagyobb örömöt. A boldogságra vágyás nem a hedonizmus, hiszen a gyönyör tulajdonképpen csupán empirikus részcél, melynek helye: az erkölcsi javak mögött, ill.azok kíséretében van.

Bentham (1748-1832) angol jogtudós, filozófus szerint - aki közel van az "altruista" utilitarizmushoz - a többség boldogságának keresése a saját élvezet növekedésének forrása. Ugyanakkor ez a megközelítés nem ugyanaz, mint mások boldogságának önmagáért, s nem az élvezetért való keresése. "Az élvezet megtevése a legfőbb jónak az emberi tettek terén, az emberi tettek degradálását jelenti." (Sárosi, 1966, 129.o.) A szenzualista, maga kényelmét szerető ember kevesebb tiszteletet kap az emberektől, mint aki képes feláldozni jólétét, életét másokért. (Sárosi, 1966.) Az erényes ember megteszi mindezt, és élvezetet talál tettében a benne rejlő morális érték miatt. De nem az élvezet kell legyen a végcél, az eudaimonikus boldogságban sem, mert az élvezet nem végcél, csak kíséri a tetteket. Ha az élvezetkeresés a cél, az univerzálist (lelki erő, ész, akarat) alárendeltük a részlegesnek (élvezet). A tisztán másokra irányuló (other-directed) tettek, melyeknek önértéke van, más jellegűek, mint a mások részére, de az élvezetért végbevitt jótettek. Az erkölcsi érték lényege ugyanis nem az élvezetben van, hanem a tett összhangjában az ésszel, az emberi természettel. Az eudaimonizmus célja a jó tettek végbevitele, ami a boldogsághoz vezet. Eleme az erény és az öröm. Ugyanakkor az erkölcsi érték lényege, hogy önmagában értékes és abszolút. De ha egy tett azért és csak annyiban jó, amennyiben boldogsághoz vezet, az erkölcsi érték relatív lesz: a tettet nem önmagáért szeretjük, hanem valami másért. Az értékelendő tett a hasznos javak szintjére, az eszközök szintjére süllyed: a tett haszonná vált, a boldogság a haszna lett, és nem önmaga. Az erkölcsi érték elveszíti transzcendenciáját más értékek felett: az eudaimonikus értékek felett. Ugyanakkor az erkölcsi érték felette áll az eudaimoniának, mert az erkölcs az emberi természetből adódó objektív jellegű normarendszer, aminek végső forrása az örök törvény. "A teljes boldogság (beatitude) nem a jó tettek eredménye, hanem mindaz, ami objektíven az emberi természettel és ésszel összhangban van. (Sárosi, 1966., 137.o.) Ebben az értékrendben a boldogságnak lesz egy végső normája, ami a Végső Cél, a végső jó. A szeretet akkor az erkölcsi érték szerinti, ha valakit, valamit önmagáért szeretek, nem a benne rejlő örömért. Tetteket véghezvinni tiszta szeretetből, magasabb fokú moralitás, mint önérdekből. Az öröm az önmagában jóból fakad, azt kíséri. Ebből a szempontból az eudaimonizmus és a hedonizmus rokonok, a szubjektív öröm, az élvezet az, ami számít, de ez ütközik az erkölcsi érték követelményeivel, amit az észnek kell felismernie. Ha az eudaimonizmus ill. hedonizmus meghaladja önmagát és az objektív boldogság kritériumához fordul, a boldogság és az erkölcsi jóság egybe fog esni. Ez az, ami önmagában kívánatos, mint cél, s mint szükségszerűség.

Az utilitariánus filozófia szerint az emberek cselekedeteit az örömelv magyarázza: céljuk a gyönyör maximalizálása és a fájdalom, a szenvedés minimalizálása. E cél elérése érdekében racionálisan mérlegelik cselekvéseik szubjektív hasznosságát. Mindezt egyaránt megfogalmazhatjuk individuális nézőpontból (az ember célja saját hasznosságának maximalizálása) és közösségi szempontból (a lehető legnagyobb boldogság a lehető legtöbb ember számára). A haszonelvűség, lévén konzekvencionalista (azaz a tett helyességét az eredménye igazolja), élesen szemben áll az arisztotelészi és keresztény etikával. John Stuart Mill (1806-1873) angol filozófus és közgazdász is a haszonelvű emberképből indult ki, de fokozatosan felismerte, hogy például a tudás és a szeretet nem illeszthető be az utilitariánus megközelítésbe. A tudás és szeretet növelésével ugyanis az egyén nem von el tudást és szeretetet másoktól. Vagyis az életnek ezek a fontos aspektusai nem tekinthetőek gazdasági javaknak, hasznoknak, ezek ebben a felfogásban önmagukért valóak. Emellett felismeri, hogy az ember nem csak a fájdalom elkerülésére, és az öröm elnyerésére törekszik, de emellett fontos célja önmaga fejlesztése, tökélesítése is (Pléh, 2012).

Boldogság a pszichológiában

A pszichológia legszélesebb körben elfogadott boldogságdefiníciója szerint a boldogságnak három összetevője van: az élettel való elégedettség, a pozitív érzelmek magas szintje, a negatív érzelmek alacsony szintje. Lehetséges a pozitív és negatív érzelmek gyakori és intenzív átélése, de ezek arányának egyensúlyban kell lenniük (hedonikus egyensúly) (Szondy, 2010).

A pozitív pszichológia szakirodalma különbséget tesz a hedonikus és az eudaimonikus boldogság között (Ryan és Deci, 2001). A hedonikus boldogságra a pozitív érzelmek magas és a negatív érzelmek alacsony szintje jellemző. Ezt a fajta boldogságot bármilyen tevékenység közben átélhetjük, ahol pozitív érzelmeket élünk át, miközben fizikai, intellektuális, társas szükségletkielégülés történik. A görög 'hedoné' (gyönyör) szóból eredő megnevezés is jelzi a konstruktum mögött fennálló pozitív érzelmekkel kísért élvezeteket. Ezzel szemben az eudaimonikus boldogságot nem jellemzi feltétlenül a pozitív érzelmek magas szintje; "az intrinzik célokkal és belső potenciálok fejlesztésével és használatával összhangban lévő magatartás következményeképp alakul ki" (Waterman és mtsai, 2010, 42.o.) Az eudaimonikus boldogság állapotára az élet értelmességének és célszerűségének érzése, a személyiséget kifejező tevékenységek élvezete, az önismeret mélyülése, a képességek fejlődése, jelentős erőfeszítés a tökéletesedés érdekében, a tevékenységekbe való intenzív bevonódás jellemző. Eudamonikus boldogságot olyan aktivitások közben él át az egyén, amelyekre jellemző az intenzív bevonódás, a teljesség érzés és annak az érzése, hogy erre a tevékenységre van teremtve.

Peterson, Park és Seligman (2005) megfogalmazták a hedonikus (élvezetkereső) és eudaimonikus (értelemkereső) boldogság konstruktumai mellett a harmadik boldogságorientációt, melyet az elköteleződés, aktív bevonódás általi boldogságkeresésként definiáltak. Elméletükben Csíkszentmihályi (1990) áramlatélmény-elméletére támaszkodtak. Eszerint a flow kihívást jelentő aktivitás során alakul ki, amikor a személy olyan észlelt kihívásokat vagy cselekvési lehetőségeket végez, amelyek a meglévő készségeivel, képességeivel éppen teljesíthetőek, céljai egyértelműek és elérhetőek, közvetlen visszajelzést kap a folyamatról, mentális állapotára jellemző az intenzív és fókuszált figyelem, a tevékenység és a tudat összeolvadása, a tevékenység kontrolljának érzése, módosul az időérzékelés, a személy a tevékenység elvégzését éli meg jutalmazó értékűnek.

Ezek alapján Seligman a boldogsághoz vezető három utat különböztet meg (Szondy, 2010, 26.o.): "A "kellemes életet", amely a pozitív érzelmek átélését, kellemes dolgok, gyönyör keresését, tehát a hedonizmust jelenti; az "aktív életet", amely a Csíkszentmihályi-féle flow érzést, a beleolvadást jelenti, megpróbálom a legjobbat kihozni magamból a munkám során, sportolás közben, akár zenehallgatás közben; és az "értelemkereső életet", amelyben az ember azt érzi, hogy létezésének van célja, méghozzá olyan, amely nagyobb nála, túlmutat az ő saját életén"

Peterson és munkatársai (2005) elméletük alapján a háromféle boldogságorientáció kidolgozták a Boldogság Orientáció Skálát. A skálával nyert eredmények szerint mindhárom boldogságorientáció hozzájárul az élettel való elégedettség növeléséhez. Petersonék a három boldogságorientáció együttes jelenlétét teljes életként definiálták, mely a legmagasabb szintű élettel való elégedettséget eredményezi, míg együttes alacsony szintjük, az üres élet a legalacsonyabb élettel való elégedettséget mutat. Kutatások sora kapta azt az eredményt, miszerint az értelem- és az áramlatkeresés jósolja be legerősebben az élettel való elégedettséget, mint az élvezetkeresés (Vella-Brodrick, Park és Peterson, 2009). Egyes kutatások szerint nem csak az élettel való elégedettségnek, hanem a pozitív és negatív érzelmek szintjének is erősebb bejóslója az értelem- és áramlatkeresés, mint az élvezet keresés, mely az alacsonyabb életkorhoz és végzettséghez kapcsolódik (Schueller és Seligman, 2010). Schueller és Seligman szerint az áll ennek a hátterében, hogy az értelemteli és elkötelezett cselekvések hosszú távon olyan társas és pszichológiai erőforrásokhoz juttatják a személyeket, melyekre önmagában az élvezetteli cselekvések nem képesek. Peterson és munkatársai (2007) a karaktererősségek boldogságorientációikkal mutatott kapcsolatát vizsgáló több, mint 10 000 fős amerikai és svájci mintán kutatásának eredményei szerint az élettel való elégedettséghez legerősebben kapcsolódó erősségek: a humor, vallásosság, kitartás, lelkesedés, kíváncsiság, melyek együttjárást mutattak mindhárom boldogságorientációval. Ez az együttjárás a hedonikus boldogságorientáció esetén volt a leggyengébb.

Szondy és Martos (2014) a Boldogság Orientáció Skála magyar változatának validálásvizsgálata során azt találta, hogy az élettel való elégedettséget az áramlatkereső és az értelemkereső boldogság jósolta be szignifikánsan, az élvezetkereső boldogság nem. A legmagasabbszintű elégedettséget a három orientáció együttes jelenléte ("teljes élet") eredményezte.

A legtöbb emberben bizonyos fokig megvan mind a három típusú orientáció, csak eltérő arányban.

A boldogságot befolyásoló tényezők

Myers (2000) kutatásában azt találta, hogy a boldogabb embereket általában fizikailag vonzóbbnak, intelligensnek, barátságosabbnak, melegebb szívűnek, asszertívabbnak, önzetlenebbnek látjuk a boldogtalanabbaknál. Ennél fogva jobban kedvelik a boldogabb embereket és azt gondolják róluk, hogy nagy valószínűséggel a mennyországba kerülnek. Mivel sok pozitív jellemzőt tulajdonítanak a boldog embereknek, ezért szívesebben létesítenek velük kapcsolatot mások, mint a boldogtalanabbakkal.

Stone és munkatársai (1987) azt követték nyomon, hogy a hangulat ingadozása hogyan függ össze a természetes ölősejtek aktivitásával. Amikor a vizsgálati személyek hangulata negatívabb volt, a természetes ölősejtjeik kevésbé voltak aktívak, amikor viszont jó hangulatban voltak, immunrendszerük hatékonyabban működött.

Salovey és munkatársai (2000) kutatásának eredménye szerint a boldogabb emberek egészségesebbek. A boldogtalan, szorongó emberek inkább elkerülik az egészségi állapotukkal kapcsolatos információkat, míg a boldogabbak hajlamosak figyelmet fordítani ezekre. Nagyobb valószínűséggel étkeznek egészségesen, járnak el szűrővizsgálatokra, végeznek rendszeresen testmozgást, alszanak többet. A kevésbé boldogok nagyobb valószínűséggel isznak alkoholt, dohányoznak.

Danner és mtsai (2001) a fiatalkori boldogságszint és a várható élettartam összefüggéseit vizsgálták. 1930-ban a Milwaukeeban lévő Notre Dame Nővérek Iskolájában élő 180 apáca rendfőnökük kérésére kézzel írott önéletrajzot készítettek. Átlagéletkoruk 22 év volt. Danner és munkatársai ezekben az önéletrajzokban fellelhető pozitív kifejezéseket vizsgálták, miszerint van-e összefüggés az apácák várható élettartamával. Mivel az apácák életmódja hasonló volt, az élettartamban tapasztalható különbségek nem álltak összefüggésben ezen tényezőkkel. Az eredmény erős fordított összefüggést találtak az ilyen írások pozitív érzelmi tartalmának és a halandóság kockázata között, azaz azok az apácák, akiknek több pozitív tartalmú kifejezés szerepel a bemutatkozásában (pl. "nagyon boldogan", "mohó örömmel"), nagyobb valószínűséggel maradtak tovább életben (75-95 év), mint kevesebb ilyen kifejezést használó rendtársaik. Dannerék szerint a pozitív érzelmek felelősek ezért, mivel abból, hogy milyen gyakran él át fiatalon az ember pozitív érzelmeket, bejósolható, milyen valószínűséggel él hosszú életet.

Az antropológus Tiger (1979) szerint az emberi faj egyik legfontosabb, meghatározó jellemzője az optimizmus, amely az evolúció során akkor jelent meg, mikor az ember képessé vált a jövőről gondolkodni. A jövőről való gondolkodással képes volt előre látni saját halálát, és az ebből fakadó félelem ellensúlyozására alakult ki az optimizmus, mely alapvető emberi jelnség. Az emberi fajnak a sikeres túléléshez és alkalmazkodáshoz szüksége volt pozitív és negatív érzelmekre is.

A boldogság Weiss (2002) és munkatársai szerint egyfajta evolúciós "fitnessz indikátor", mely azt jelzi a környezet és potenciális partnerek számára, hogy génkészletünk ideális és nagy az esélyünk az evolúciós sikerre. Ezért találjuk vonzónak azokat a potenciális partnereket, akik boldognak tűnnek, és segít, hogy a párválasztás során a legmegfelelőbb egyént válasszuk.

Tellegen és munkatársai (1988) együtt és külön nevelt egypetéjű (monozigóta, MZ) és kétpetéjű (dyzigóta, DZ) ikreket vizsgálatak azzal az eredménnyel, hogy a pozitív érzelmek 40% - ban, a negatív érzelmek 55% - ban genetikailag determináltak.

Kutatások szerint a nőknél 54%-ban, a férfiaknál 46%- ban genetikailag meghatározott a szubjektív jóllét szintje (Roysamb és mtsai 2002).

A magukat legboldogabbnak tartó nemzetek polgárai sajátságos genetikai tényezővel bírnak: DNS-ük nagyobb valószínűséggel tartalmaz egy jellegzetes allélt, amely az örömérzékelésben és a fájdalom csökkentésében játszik szerepet (Minkov és Bond, 2006). Minkov és Bond (2016) genetikai és külső tényezőket vizsgáltak a nemzetek boldogságérzetében mutatkozó különbségek megfejtésére. A kutatók 2000 és 2014 között készült három felmérésének boldogságmutatói mellett felhasználtak allél-adatbázist, a nyarak és a telek zordságáról szóló klimatikus információkat, a kórokozók előfordulásának gyakoriságára vonatkozó adatokat, a Világbank gazdasági mutatóit. Eredményeik szerint szoros összefüggés van egy nemzet boldogsága és az A-allél jelenléte között a zsírsavamid-hidroláz enzim (FAAH) rs324420 génvariánsában az adott nemzet polgárainak genomjában. A FAAH részt vesz az örömérzékelésben és a fájdalomcsökkentés segítésében szerepet játszó ingerületátvivő, az anandamid bomlásában, az A-allél jelenléte viszont hátráltatja ezt. Azok a nemzetek tartották magukat a legboldogabbnak, amelyeknél túlsúlyban volt az A-allél, például Ghána, Nigéria, Mexikó, Kolumbia. A legkevésbé boldog országok, ahol az A-allél kevésbé volt jellemző Irak, Jordánia, Hongkong, Kína, Thaiföld, Tajvan. Az európai nemzetek közül az észak-európaiak, mint például a svédek körében az A-allél gyakoribb - és gyakrabban tartják magukat nagyon boldognak, mint a közép- és dél-európaiak, akiknél az allél kevésbé található meg. Minkov és Bond (2006) szerint nem a genetika az egyedüli meghatározó tényező, mivel a gazdasági és politikai nehézségek is hozzájárulnak a nagyon alacsony boldogságérzethez Kelet-Európában Oroszországban és Észtországban annak ellenére, hogy az A-allél az északkelet-európai nemzetek génjeiben túlsúlyban van.

A jutalmazórendszer anatómiai alapja a mezolimbikus dopaminrendszer. Gerincét a ventralis tegmentalis areából (VTA) kiinduló dopaminerg neuronok képezik, amelyek a nucleus accumbens dopaminérzékeny (azaz dopaminreceptorral rendelkező) neuronjaihoz futnak.

A VTA neuronjaihoz futnak be a természetes jutalommal járó ingerek (táplálkozás, szex), a dopaminfelszabadulás aktiválja a nucleus accumbens neuronjait. A VTA dopaminerg neuronjainak működését más neuronok ellenőrzik; ezek közül kiemeljük azokat a gátló, valószínűleg GABA-erg (inter)neuronokat, amelyek tónusosan gátolják a dopaminleadást. Ezen utóbbi neuronok transsynapticus gátlása (pl. opiátokkal) fokozza a dopaminleadást (gátlásoldás).

A természetes jutalmazó, eufóriát okozó ingerek befutó pályákon keresztül aktiválják a VTA neuronjainak dopaminleadását. A rendszer azonban mesterségesen, egészen különböző hatású exogén kémiai anyagok (kokain, amfetaminszármazékok, opiátok, nikotin, etil-alkohol, kannabinoidok stb.) segítségével is aktiválható. A dopaminerg rendszert - kísérleti körülmények között - nemcsak a felsorolt anyagok szisztémás adásával, hanem az agy különböző areáiba beültetett mikrokanülökön keresztül is aktiválni lehet, sőt - hasonlóan, mint az elektromos öningerléses kísérletekben - a kísérleti állatok saját maguknak is adagolhatják.

A VTA rendszer befolyásolja a viselkedésirányításban kiemelkedő szerepet játszó prefrontális lebeny működését (Fonyó, 2011).

Damasio (2001) szerint elterjedt nézet, hogy minden érzelemnek a limbikus rendszer az idegrendszeri alapja. Állítása szerint számos bizonyíték igazolja ennek valótlanságát. Az amygdala elsődlegesen nem vonódik be az olyan pozitív érzelmek feldolgozásába, mint például a boldogság.

Pelletier és munkatársai (2003) színészeket kértek meg színészeket, hogy boldog emlékeket idézzenek fel, ezáltal boldog hangulatot idéztek elő magunknál. Az fMRI vizsgálat megnövekedett aktivitást mutatott az orbitofrontális, a mediális prefrontális lebenyben és a bal oldali ventrolaterális prefrontális kéregben.

Paradiso és munkatársai (1999) kutatásában a vizsgálati személyek különböző ingereket figyeltek meg. A kellemetlen ingerek hatására a szubkortikális limbikus struktúra, a kellemes ingerekére a kortikális struktúra aktiválódott.

A pozitív ingerek észleléséért felelős agyi struktúrák filogenetikusan fiatalabbak, mint a veszélyészlelő struktúrák.

Kutatások szerint a jó, illetve rossz életesemények csak átmenetileg váltanak ki pozitív illetve negatív érzelmeket, majd hangulatunk visszatér az eredeti szintjére. Egy vizsgálatban Hodgkin-kórral kezelt egyetemista hangulatát vizsgálták 80 napon keresztül. A 39 napon derült ki, hogy a férfi szervezete sikeresen legyőzte a rákot, ekkor hangulata kiemelkedően pozitív volt, ezt követően pár nap múlva viszont visszatért az eredeti szintre, és a napi életeseményeknek megfelelő ingadozást mutatott (Diener, Biswas-Diener, 2008).

Brickman és munkatársai (1978) kutatásukban a kiugróan pozitív és negatív események boldogságra kifejtett hatását vizsgálták 22 lottónyertesnél és 29 lebénult (kvadriplégiás és paraplégiás) személynél. Eredményeik szerint a lebénult személyek jelenlegi boldogságszintje alacsonyabb, mint a kontroll, de rendkívül nehéz élethelyzetük ellenére a különbség minimális. Múltjukat boldogabbnak tartották, mint a kontroll ("nosztalgia hatás"). A lottónyertesek boldogságszintje csak minimálisan volt magasabb, mint a kontrollszemélyeké. A lottónyertesek kevésbé élvezték a hétköznapi örömöket, mint például beszélgetést a barátokkal, tévénézést, vásárlást.

Suh és munkatársai (1996) két éves longitudinális vizsgálatban az életesemények szubjektív jóllétet befolyásoló hatását vizsgálták. Azt találták, hogy az életesemények csak három hónapig befolyásolják az élettel való elégedettséget, a pozitív és a negatív érzelmek szintjét, azaz az egyén adaptálódik a pozitív és negatív ingerekhez (hedonikus adaptáció). A hedonikus adaptáció azt jelenti, hogy viszonylag gyorsan képesek vagyunk alkalmazkodni megváltozott anyagi helyzetünkhöz, ezért pénzügyi helyzetünk javulása gyorsan elveszíti jutalmazó erejét. Az anyagi helyzet nem áll direkt kapcsolatban azon tényezőkkel, melyek bizonyítottan képesek növelni a szubjektív jóllét szintet, mint például a kielégítő szociális kapcsolatok, áramlat-aktivitások keresése (Szondy, 2007).

Ha rendkívül szűkös anyagi helyzetben van a személy, nagy valószínűséggel boldogtalan. Viszont ha a pénzügyi helyzete elér egy olyan szintet, hogy az alapvető szükségleteit ki tudja elégíteni, anyagi helyzetének további javulása egyre kisebb mértékben növeli a boldogságát. A rendkívül gazdag személyek átlagosan boldogabbak, de a különbség minimális (Diener és Biswas-Diener, 2008).

Diener és Seligman (2004) tíz különböző csoport -a Forbes listán szereplő leggazdagabb amerikaiak, amisok Pennsylvaniában, inuit indiánok, maszájok, svéd minta, nemzetközi egyetemista minta, amisok Illinois-ban, kalkuttai nyomornegyed lakói, kaliforniai hajléktalanok, kalkuttai hajléktalanok- élettel való elégedettségét hasonlította össze. 1-tól 7-ig terjedő skálán kellett jelölniük a válaszadóknak, hogy milyen mértékben elégedettek az életükkel. A multimilliárdosok éppen olyan mértékben vallották magukat boldognak (5,8-as skálaérték), mint a pennsylvaniai amisok, az inuit indiánok Grönlandról, de még az afrikai maszájokat is csak egy tizeddel előzték meg.

Angol lottónyertesekkel készített kutatásában az anyagi helyzet változása és a szubjektív jóllét összefüggéseit vizsgálta Smith és Razzell (1975). Eredményeik szerint a lottónyertesek élettel való elégedettsége kismértékben nő, viszont több negatív hatásról is beszámoltak. Elhagyták munkahelyüket, melynek következtében megszűnt a kötött időkeret, a struktúrált mindennapok, megváltozott szociális környezetük. Sokszor voltak konfliktusaik családtagjaikkal, barátaikkal, gyakrabban fordult elő válás.

Brickman és munkatársai (1978) szerint a lottónyertesek szubjektív jóllét szintje csak időlegesen javult, emellett a hétköznapi tevékenységek örömértéke csökkent.

Egy nemzet lakosságának jólétét az egy főre jutó bruttó hazai össztermék meghatározásával mérik. Az egy főre jutó GDP és a szubjektív jóllét összefüggései vizsgálatának eredményei szerint miután az ország elér egy bizonyos fejlettségi szintet, az összefüggés gyengül az anyagi helyzet és boldogság között, és a GDP további növekedése csak minimális növekedést eredményez a jóllétben. A gazdasági helyzet romlása viszont nagyobb hatással van a boldogságra, mint a javulás. A gazdag társadalmakban a javuló gazdasági teljesítmény csak minimális növekedést eredményez a boldogságban (Hagerty, Veenhoven, 2003). A fejlődő országokban egyértelmű az összefüggés a nemzeti jövedelem és az élettel való elégedettség közt. Az élettel való elégedettség a gazdagabb országokban a legmagasabb és a volt szocialista országokban a legalacsonyabb.

A tehetős országok lakosainak magasabb boldogságszintjét az anyagi jólléttel együtt járó tényezők magyarázzák: jobb élelmezés, tiszta víz, magasabb fokú iskolázottság, jobb egészségügyi ellátás, hosszabb élettartam, az emberi jogok tiszteletben tartása, magasabb fokú egyenlőség a nemek között, demokrácia, hatékony és megbízható kormányzás, a politikai szabadságjogok és törvények hatékony betartatása, stabilitás. A demokratikus intézmények stabilitását segíti az általános jólét, míg csökkenése megingatja a demokratikus intézményeket (Helliwell, 2003). Kutatások szerint az emberek boldogabban az olyan közösségekben, társadalmakban, országokban, ahol magasabb a szociális tőke, azaz a polgárok kölcsönösen megbíznak egymásban és segítik egymást (Helliwell, 2003).

A munkával való elégedettségünket többféle tényező határozhatja meg. Ezek közül a legfontosabbak, hogy lehetőségünk van munkánk bizonyos részeit kontrollálni, használni a képességeinket, változatos feladatokat megoldani, kihívásokkal szembesülni, megfelelő fizikai körülmények között dolgozni, megbecsült, magas státuszú munkát végezni, kielégítő fizetést kapni, ha támogató felettesünk van, a munkával kapcsolatos egyértelmű elvárásokkal rendelkezni. De ezen tényezők nem egyértelműen határozzák meg az elégedettséget, hiszen ugyanazon a területen dolgozó emberek között is jelentős különbségek vannak. A munkát megélhetjük pénzkereseti forrásként, karrierként, hivatásként. Wrzesniewski és munkatársai (1997) kutatásukban az emberek munkához való viszonyát vizsgálta. Azt az eredményt kapták, hogy bármilyen munka megélhető pénzkereseti forrásként, karrierként, hivatásként, mert ez nem végzettség- és munkakörfüggő tényező. Akik hivatásnak tekintik a munkájukat, elégedettebbek az egész életükkel.

Blumenthal és munkatársai (1999) a testedzés és az érzelmi, hangulati élet kapcsolatát vizsgálták. Azt találták, hogy a testmozgás ugyanolyan hatékonyan csökkentette a depressziót, mint a gyógyszeres kezelés. A kutatásban résztvevők féléves utánkövetése szerint a testedzést végzőknél kisebb valószínűséggel jelentkeztek újra a depresszió tünetei, mint a gyógyszert szedők csoportjánál.

A mozgás többféleképpen javítja a hangulatot. Nő az énhatékonyság-érzés, javul az önbecsülés, az egészségi állapot, az állóképesség, a teherbírás (Biddle és Mutrie, 1991). A sport lehetőséget nyújt a flow átélésére. Mivel gyakran csoportos tevékenység, az együttes élmény, a többiekkel való kapcsolat, interakció szintén jó hatással van a hangulatunkra. Biológiai hátterében az endorfin áll, mely az agyban termelődő apró fehérjemolekula. Feladata a kémiai információ szállítása a neurotranszmitterek által. Leginkább a hosszabb távon folytatott aerob típusú, intenzív mozgásformák (kardio-edzés, futás, úszás) fokozzák az endorfinok felszabadulását. Csökkentik a testi és lelki fájdalomérzetet, és boldogságérzést okoznak (Boecker és mtsai, 2008).

Az agy bizonyos részein felnőttkorban is kialakulhatnak új idegsejtek a neurogenezis folyamat során. Ebben a folyamatban a neurotropinok fontos szerepet játszanak. Kutatások szerint BDNF-termelés (brain-derived neurotrophic-factor) és a neurogenezis folyamata a rendszeres testedzés hatására agyunk egyes területein intenzívebbé válik. Több idegsejtkapcsolat jön létre és a meglévők megerősödnek, az idegsejthálózat sűrűbbé és hatékonyabbá válik.

A boldogság erős korrelációt mutat a barátok számával és a velük való találkozás gyakoriságával, amit a szociális támogatással és az intimitás, kooperáció iránti vágy kielégülésével magyaráznak (Argyle, 1999).

Az áramlatélmény jellemzői Csíkszentmihályi (1997) szerint a tökéletes koncentráció, egyértelmű célok, visszajelzés a teljesítményről, kontroll - érzés, negatív érzések csökkenése, időérzékelés megváltozása, a kihívások és a képességek megfelelő aránya. Akik gyakran élnek át flowt, elégedettebbek az életükkel és tevékenységeikkel, mint azok, akik ritkán vagy egyáltalán nem élik át azt.

A tévénézők kevésbé boldogak, mint az átlag populáció (Argyle, 1999). A kutatások szerint a tévénézés nem hozza meg a kívánt boldogságot, sőt még meg is nehezíti annak elérését. Frey és munkatársai (2007) a tévénézési szokások és az elégedettség közötti kapcsolat vizsgálatában megállapították, hogy a túlzott mértékű tévézés számos módon csökkenti a boldogságszintet. Azoknak, akik sokat néznek tévét, jóval anyagiasabb az értékrendjük, mint a kevesek tévézőké. Ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy a reklámok folyamatosan fogyasztásra ösztökélnek. Kimutatták továbbá, hogy a sokat tévézők lényegesen elégedetlenebbek az anyagi helyzetükkel. A túlzott mértékű tévézés árt a szociális kapcsolatoknak, hiszen egyrészt elveszi az időt a társas tevékenységektől, másrészt a sokat tévézők jóval fenyegetőbbnek és veszélyesebbnek látják a világot, kevésbé bíznak másokban. Nyilvánvalónak tartják, hogy ennek oka a tévéműsorok vonzódása az emberi szenvedéshez, tragédiához, hiszen a tévé testközelivé és élővé teszi a katasztrófákat, sorscsapásokat, így növelve a bizalmatlanságot és szorongást. Továbbá a tévénézés nem jelent az egyén számára kihívást, és gyakran eredményez apátiát, unalmat.

Az önkéntes, segítő magatartást testi és lelki jóllétre kifejtett hatás számos kutatás igazolta. Schwartz és Sendor (1999) vizsgálatukban azt találták, hogy az önkéntes segítők depressziószintje csökkent, nyitottabbá váltak, javult az önbecsülésük.

Összehasonlítva az alacsony fokú szociális támogatással rendelkező személyekkel, a kiterjedt szociális hálózattal rendelkező személyek tovább élnek (Myers, 1999).

1234 szívrohamon átesett személy állapotát követték nyomot 6 hónapon át, ezalatt a megismétlődő szívroham valószínűsége a magányosan élők közt kétszer olyan magas volt, mint a párkapcsolatban élőknél (Case és mtsai, 1992).

Colon és munkatársai (1991) leukámiás pácienseket vizsgáltak a csontvelő transzplantáció után 2 évvel. Eredményeik szerint az alacsony szociális támogatással rendelkező személyek 20% - a volt életben, míg az erős érzelmi, szociális támasszal rendelkező személyek közt ez az arány 54% volt.

1528 gyermek 70 éves utánkövetése azzal az eredménnyel járt, hogy azon személyek, akiknek a szülei nem váltak el, 4 évvel tovább éltek, mint azok, akiknek elváltak a szülei (Friedman és mtsai, 1995).

Azok a legelégedettebb egyetemi hallgatók, akik elégedettek a párkapcsolatukkal (Emmons és mtsai, 1983).

A közeli kapcsolatokkal rendelkező személyek hatékonyabban küzdenek meg a stresszorokkal (betegség, munkanélküliség, gyász, stb.) (Myers, 1999).

A szociális támogatás komoly hatással van fizikai egészségünkre és élettartamunkra. Minél magányosabb a személy, annál nagyobb a mortalitás kockázata. A legmagányosabbak mortalitási kockázata 2-3-szor nagyobb, mint a társas támasszal rendelkezőké (Berkman és Syme, 1979). Hasonló eredmények mutatkoztak a szívrohamot és gerincvelősérülést átélt személyeknél is, mivel a magas társas támogatottság megnöveli az életben maradás esélyeit (Krause és Carter, 2009). A társas támogatás hatással van a szív- és érrendszerre. Az idősödéssel járó vérnyomás-növekedés csak a társas támogatással nem rendelkezőknél jelentkezett (Uchino és mstai, 2001). Emellett a stresszválasz intenzitását is befolyásolja a társas támogatottság mértéke, mivel nem támogató, idegen környezetben sokkal intenzívebb a stresszválasz (Ametz és mtsai, 1985). Megfelelő társas támogatás esetén immunrendszerünk természetes ölősejtei hatékonyabban védekeznek a kórokozók ellen (Miyazaki és mtsai, 2003).

Nemcsak az extrovertált, hanem az introvertált személyek is jobban érzik magukat társaságban, mint magányosan (Diener és Diener-Biswas, 2008).

A kapcsolatok azért fontosak, mert az emberek információs, instrumentális támogatást nyújtanak a másiknak, kielégítik az affiliációs szükségletet a kötődés által. Mivel az ember a hasonló értékrendű személyek közül választ barátokat, ezáltal megerősítést kap, mely javítja az önértékelést.

Myers (2000) szerint a házasságban élők boldogabbak, mint azok, akik nem élnek házasságban.

A Hungarostudy kutatás eredményei szerint nem a házasság ténye befolyásolja az elégedettséget, hanem a társas támogatás mértéke. A nőket a depressziótól, reménytelenségtől védi meg a társas támogatás, a házasságban élő férfiaknak pedig növekszik a koherencia-érzése (Balog és mtsai, 2010).

A világra, a jövőre és önmagunkra vonatkozó gondolataink komoly hatással vannak érzéseinkre, hangulatunkra, viselkedésünkre. Az attribúciós stílus meghatározó a velünk történő események megítélésében. Azok, akik optimista attribúciós stílussal rendelkeznek, általában jobban teljesítenek a munkában, iskolában (Rettew és Reivich, 1995). Az, hogy milyen okokkal magyarázza a személy a negatív eseményeket, hatással van a fizikai és lelki egészségére is (Gilham és mtsai, 2001). Scheier és munkatársai (1999) szívműtéten átesett személyeket követten nyomon fél éven át. Eredményeik szerint az optimista emberek egészségi állapota gyorsabban javult, hamarabb tértek vissza a hétköznapi tevékenységeikhez, és kisebb valószínűséggel kerültek újra kórházba, mint a pesszimista személyek. Giltay és munkatársai (2004) kb. ezer idős személyt vizsgáltak 9 éven keresztül, mely idő alatt kb. négyszázan haltak meg közülük. A legoptimistább emberek általános mortalitási veszélyhányadosa 0,55 volt a legpesszimistábbakhoz képes, azaz a legoptimistább személyek nagyjából feleakkora valószínűséggel haltak meg a vizsgálat ideje alatt, mint a legpesszimistább egyének. Ez a különbség a személyek életkorának, nemének, krónikus betegségeinek, végzettségének, dohányzási és alkoholfogyasztási szokásainak, testtömeg-indexének, koleszterinszintjének figyelembe vételekor is megfigyelhető volt. Az optimizmus befolyásolja az élettartamot is (Schulz és mtsai, 1996).

A jövővel kapcsolatos optimizmus befolyásolja a felmerülő akadályok sikeres legyőzését is. Az optimista emberek hajlamosabbak egy kudarc után tovább küzdeni, míg a pesszimisták nagy valószínűséggel feladják a harcot (Buchanan, 1995).

A hálaérzésnek fontos szerepe van az egészségmegőrzésben és a jó hangulat fenntartásában. Emmons (2007) kísérlete azt igazolta, hogy akik rendszeresen élnek át hálát, elégedettebbek, optimistábbak, javult az alvásuk minősége. A hála megélése és kifejezése pozitív válaszokat vált ki másokból, ezáltal a társas kapcsolatok minőségére is kedvező hatása van.

A következő és egyben utolsó rész a magyar populáción végzett kutatás eredményét mutatja be.