KUTATÁS a boldogság, az anyagiasság és a hála összefüggései II. HÁLA

Bár a hála a legnagyobb gyakorisággal átélt pozitív társas érzelmek egyike, az utóbbi másfél évtizedig az empirikus pszichológiai kutatások szempontjából meglehetősen mellőzött témának számított (Wood, Froh és Geraghty, 2010).

Ennek oka Emmons és Paloutzian (2003) szerint egyrészt vallási kontextusba ágyazottsága (a nagy monoteisztikus világvallásban a hála a szent szövegekben és tanításokban magasra értékelt erényként jelenik meg, átélése és kifejezése a vallási rítusok központi eleme), másrészt a pszichológiai kutatásokon belül a pozitív affektusok általában véve is marginális szerepet töltöttek be (Fredrickson, 1998).

Az 1900-as évektől kezdve elméleti szinten számos társadalomtudományi munka érintette a hála témáját, szociológiai jelenségként elsősorban a társadalmi struktúrából származtatva, az udvariasság manifesztációjaként tekintették. (McCullough és mtsai, 2001). A pszichológiában a pszichoanalitikus elméletalkotó, Melanie Klein foglalkozott behatóbban a hála megjelenésével és a terápiás helyzetben való alkalmazhatóságával. A hála szerinte fejlődési eredmény, az emocionális érettség jele, a jóság megbecsülése önmagunkban és másokban (Klein, 1957). A konkrét tárgyra vonatkozó kutatások hiányában a hála olyan jelenségek kontextusában tárgyalták, mint a lekötelezettség, mely valóban egy lehetséges reakció egy szívesség fogadásakor, de míg a hála a másik személyének és jóindulatának pozitív értékelését feltételezi (Tsang, 2006), és kellemes, az elégedettséggel, boldogsággal és büszkeséggel összefonódó érzésekkel jár (McCullough és mtsai, 2001), a lekötelezettség az emberek többsége számára kellemetlen, averzív pszichés állapotot jelent.

A pozitív pszichológiai irányzat megjelenésével a hála tudományos kutatása lendületet kapott. A 2000-ben megjelenő új irányzat középpontjában az "élni érdemes élet" áll (Csíkszentmihályi, 2011). Követői szakítottak a korábbi pszichológia patológiákat és azok gyógyítását fókuszba emelő gyakorlatával, a hangsúlyt az emberi erősségekre, fejlődési lehetőségekre, a boldogságra és a jóllétre helyezik. A pozitív érzelmek (mint például a megbocsátás, a hála, a remény, a megelégedettség) kutatása fontos területe a pozitív pszichológiának, mivel a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozó pozitív érzelmek átélését tekintik a mentális egészség alapjának (Seligman, 2008).

A hála meghatározása

Teigen (1997) szerint hálát olyan helyzetekben élünk át, amikor a másik cselekvése számunkra valamilyen pozitív kimenettel jár, vagyis úgy érzékeljük, hogy a másik támogatni szándékozik jóllétünket. A hála másokra irányuló érzelem, tárgya lehet egy másik személy, de nem-emberi ágensek (Isten, állatok, sors stb.) is. Emmons (2004) úgy véli, hogy a hála egyfelől diszkrét érzelemként, aktuálisan megélt érzelmi állapot (state), de az egyes emberek közti különbségeket hordozó, stabil vonás (trait) is lehet. Tehát az, hogy egy személy egy adott helyzetben megéli, és akár ki is fejezi a háláját, nem szükségképpen jelenti azt, hogy ő általában véve is hálatelt (diszpozicionálisan hálás) személy. A hála, mint érzelmi állapot (state) megjelenéséhez egy kétlépcsős kognitív folyamat vezet: detektáljuk a pozitív történéseket, és felismerjük, hogy ezek külső forrásból származnak. Lazarus és Lazarus (1994) szerint a hála esetében a megkülönböztető cselekmény (dramatic plot) a másik altruista viselkedésének észlelése, ez határozza meg azután a személy céljait, motívumait és viszonyulásait a kérdéses esemény kapcsán. A hála "empátiás emóció", mivel mindkét fél szempontjából a másik érzelmi állapotának átélése szükséges hozzá: a haszonélvező részéről a másik pozitív szándékának, a jótevő felől a fogadó szükségleteinek felismerését jelenti (Emmons és Shelton, 2002; Kulcsár, 2009).

Néhány szerző a hála kognitív komponensét, attribúciókhoz kötöttségét hangsúlyozza. A hála érzéséhez az vezet, ha úgy értékeljük, hogy a jótett a jótevő számára költséges, a haszonélvező számára értékes és a jótevő részéről szándékos (Emmons és Crumpler, 2000). Wood és munkatársai (2008) a költségesség és értékesség mellett a cselekvés önzetlenségét emelik ki. Ortony, Clore és Collins (1998) érzelem-elméletében a hála - a haraghoz hasonlóan - azon emóciók közé tartozik, amelyek kialakulásához szükséges egy cselekvő ágens és a cselekvés okozataként előálló esemény, a megjelenő hála a kettő következményeként értelmezhető. Kvalitatív szempontból a hála olyan összetett érzelem, amely a másik személy elismerésre méltó cselekvésével összefüggésben érzett csodálat (attribúciós összetevő) és a kívánatos kimenetel kapcsán érzett öröm, boldogság (jóllét-összetevő) keveréke. A hála intenzitását (kvantitatíve) ennek megfelelően részben a cselekvés dicséretre méltóságának mértéke, az elvárásoktól való eltérés foka és a kimenetel kívánatossága határozza meg (Emmons és Shelton, 2002).

A szolidaritáshoz és empátiához hasonlóan a hála morális érzelemként is meghatározható. Három morális szempontból releváns funkciója különíthető el: morális barométerként a hála érzékennyé tesz a szociális kapcsolatokban mutatkozó bizonyos változásokra, vagyis segíti annak észlelését, hogy a másik proszociálisan viselkedett; morális ösztönzőként proszociális viselkedésre motivál, ha a másik cselekvésének kedvezményezettjei vagyunk, és egyben gátolja a destruktív viselkedésmintákat; valamint a morális viselkedés megerősítőjeként a másik személy által kifejezett nagyrabecsülés vagy hála növeli a proszociális viselkedés jövőbeli előfordulásának valószínűségét (McCullough és mtsai, 2001).

Az evolúciós pszichológia reciprokaltruizmus-koncepciója (Trivers, 1971) a proszociális viselkedés természetes szelekciójában elsődlegesnek tekinti a viszonosság elvének követését. A hála eszerint olyan érzelem, amely segít abban, hogy tudjuk, kihez kell fordulnunk a jövőben szükség esetén, valamint arra motivál, hogy a számunkra segítséget nyújtókkal szemben mi is szívélyesen viselkedjünk, így járulva hozzá az erős és kölcsönösen előnyös szociális kapcsolatok kialakulásához és fenntartásához (Polak és McCullough, 2006). A kutatási eredmények szerint, ha hálásak vagyunk valakinek, az valóban szándékot ébreszt a viszonzásra (Tsang, 2006), és arra indít, hogy a jótevővel fenntartsuk a kapcsolatot, ami támogatja a viszonosság normájának érvényesülését (Algoe és Haidt, 2009). A hála fokozza a bizalmat olyanokkal szemben is, akiket nem ismerünk (Dunn és Schweizer, 2005), amin keresztül annak a valószínűségét is növeli, hogy a szívesség kedvezményezettje maga is segítséget nyújtson a jövőben egy harmadik félnek (Bartlett és DeSteno, 2006), azaz "upstream reciprocitás" generálója. A kölcsönösség ezáltal létrejövő láncolata a közösség egészét tekintve integráló funkcióval bír (Chang, Lin és Chen, 2011).

Fredrickson (1998) a pozitív érzelmek gyarapodás-elmélete (broaden-and-build theory) szerint a hála, mint a pozitív érzelmek általában, bővíti az egyén aktuális gondolat- és cselekvéskészletét, gyarapítja a tartós pszichológiai és szociális erőforrásait. A reciprocitás alapja, hogy a másik segítő szándékának észlelése nyomán kialakuló hála hatására a jószándékot átvisszük a jótevőről más személyekre, ami támogatja az altruista viselkedést, és erősíti a társas kötelékeket (Fredrickson, 2004).

A hála tehát diádikus interperszonális helyzetekben válasz a morális viselkedésre, és egyben motiválója is annak, tágabban értelmezve pedig támogatja a kölcsönös segítséget, és ezáltal a társadalom jólétéhez is hozzájárul (Haidt, 2003). Viszont ha a hálát az előzőeknek megfelelően egy adott helyzetben megjelenő, a személy érzelmi állapotát, motivációját és cselekvési tendenciáját érintő, proszociális irányú változásként azonosítjuk, csak egy részét ragadjuk meg mindazon élményeknek, amelyeket a hétköznapi életünkben hálaként címkézünk. Hálásnak lenni többet jelent, mint értékelni egy másik ember támogatását. A hála felfogható egyfajta előfeszítettségként arra vonatkozóan, hogy a társas szituációkat pozitívan értelmezzük, de tágabb értelemben a világ, az élet egészére vonatkozó, abban a jó dolgokat felismerő és megbecsülő szemléletmódként is (Wood és mtsai, 2008).

A diszpozicionális hála (trait) általános tendenciát jelent arra vonatkozóan, hogy felismerjük, más jótette szerepet játszik pozitív élményeinkben, és pozitív érzelmekkel reagáljunk arra, vagyis a hálateltség, mint vonás csökkenti a hála megtapasztalásának észlelési küszöbét, küszöbértékét (Emmons, 2009). A hála négy változó mentén ragadható meg, ezek: az intenzitás, a gyakoriság, a tágasság, a denzitás (sűrűség). A diszpozicionálisan hálás személyekre ezek szerint jellemző, hogy egy pozitív eseménnyel összefüggésben erősebb hálát éreznek; a hála érzése gyakrabban jelentkezik náluk, és kiváltásához egy egyszerű kedvesség vagy udvarias gesztus is elég; a hálát életük számos aspektusában (a családdal, munkával, egészséggel vagy általában véve a léttel kapcsolatosan); és sok személy (szülők, barátok, családtagok, tanárok stb.) iránt élik meg. A hálára való hajlam összefügg a pozitív érzelmek (boldogság, remény, optimizmus) magasabb és a negatív érzelmek (sértődöttség, szorongás, irigység) alacsonyabb szintjével, valamint az élettel való nagyobb megelégedettséggel (Emmons, 2012).

Wood és munkatársai (2010) szerint a proszociális vonások tekintetében a diszpozicionálisan hálás személyek empatikusabbak és segítőkészebbek, mint a kevésbé hálatelt személyek, könnyebben megbocsátanak másoknak, társaságkedvelők, a kapcsolataikban szeretetteljesek és bizalommal teltek. A konkrét vallási orientációtól függetlenül vallásosabbak, több spirituális tapasztalatról számolnak be, és kevésbé vonzza őket a materiális javak megszerzése. McCullough, Emmons és Tsang kutatásai szerint (2002) Big Five faktorai közül a hála, mint vonás pozitívan korrelál a barátságossággal, valamint az extraverzióval, és negatívan a neuroticizmussal, de ez a három vonás a hálában mutatkozó varianciának csak 30%-áért felelős.

A hála szociál-kognitív modelljében Wood és munkatársai (2008) a hála átélésében mutatkozó egyéni különbségeknek és a társas szituáció jellemzőinek integrálásával igyekeztek a hála, mint vonás (trait) és mint állapot (state) közti közvetítő tényezőket feltárni. Vizsgálatukban igazolódott a kognitív értékelő folyamatok mediáló szerepe. Elméletük szerint miután az egyén észlelte, hogy a másik személy segítségére volt valamiben, attribúciókat gyárt a segítség természetére vonatkozóan, ennek alapján értékeli magát a jótettet, és ez vezet a hála megjelenéséhez. Hálára való hajlamunk mértéke viszont befolyásolja attribúcióinkat: a hála, mint vonás magas szintje mellett a másik cselekedetét jellemzően pozitívabbként értékeljük (vagyis a segítséget értékesebbnek, költségesebbnek és önzetlenebbnek tartjuk). Az aktuális helyzetben megélt hála és a diszpozicionális hála között tehát a jótett értékelése közvetít. A kutatók szerint a hála egy tágabban értelmezhető életszemlélet (life-orientation) része, melynek lényege, hogy észrevegyük és értékeljük a világban lévő pozitív dolgokat (Wood, Maltby, Stewart, és Joseph 2008). "Rácsodálkozás az életre, köszönetérzés és hála az életért" (Emmons, idézi Lyubomirsky, 2008, 125. o.). Mivel a hála mérésére kifejlesztett három mérőeszköz (Gratitude Questionnaire-6 - GQ-6 /Hála Kérdôív-6/ McCullough és mtsai, 2002.; Appreciation Scale /Megbecsülés Skála/ Adler és Fagley, 2005.; Gratitude, Appreciation and Resentment Test - GRAT /Hála, Megbecsülés és Neheztelés Teszt/ Watkins, Woodward, Stone, és Kolts, 2003.) mögött a fogalom különböző konceptualizációi húzódnak meg, így az azokban megjelenő faktorok külön-külön a hála egyes indikátorainak tekinthetők; azok összegzésével viszont a hála szélesebb, a személy életszemléletére vonatkozó definíciójához jutunk. Wood (2008) a hála nyolc különböző, de egymással összefüggésben lévő aspektusát azonosította, amelyek (feltáró és megerősítő faktoranalízissel igazoltan) egyetlen fölérendelt hála-faktor összetevőiként (facet) értelmezhetők: 1. egyéni különbségek a hála átélésében (intenzitás, gyakoriság, denzitás) 2. más emberek megbecsülése (más emberek iránt érzett hála) 3. arra figyelni, amink van (anyagi és eszmei értékek, amelyekkel rendelkezünk) 4. áhítat (az áhítat átélésének gyakorisága) 5. a hála viselkedéses kifejezése (rendszeres cselekvések a hála kifejezésére) 6. a jelen pillanat átélése (az adott pillanat pozitív aspektusaira figyelni, nem-emberi források felé irányuló hálát érezni) 7. az élet rövidségének megélése (abból fakadó hála, hogy megértjük, semmi nem tart örökké) 8. pozitív társas összehasonlítás (annak a megértéséből fakadó hála, hogy az életünk rosszabb is lehetne).

Peterson és Seligman (2003) karaktererősségek osztályozásában a hálaérzet a transzcendencia erénycsoportjába tartozik, előtérbe helyezve a hála azon jellemzőjét, hogy összekapcsol minket valami rajtunk kívül állóval, vagy nálunk nagyobbal, lehet akár az egy másik ember, Isten vagy az univerzum. "Tudatában vagy annak, ha jó dolgok történnek veled, és sohasem tekinted őket természetesnek. Mindig szánsz rá időt, hogy kifejezd köszönetedet. A hála valaki más kiváló erkölcsi jellemvonásainak értékelése. Mint érzelem, egyfajta csodálat és köszönetérzet, és magának az életnek az értékelése" (Seligman, 2008, 209. o.).

Hála és jóllét

1999-ben megjelent Kahneman, Diener és Schwartz Jóllét: A hedonikus pszichológia alapjai (Well-being: The foundations of hedonic psychology) című műve, ami után az életminőség és a jóllét (well-being) kutatása fókuszba került.

A jóllét fogalmán belül megkülönböztethetjük a szubjektív (subjective well-being) és a pszichológiai jóllétet (Linley és Joseph, 2004).

Diener szubjektív jóllét definíciója szerint "egy személy akkor jellemezhető magas szubjektív jólléttel, ha az életét kielégítőnek látja, pozitív érzelmeket gyakran, negatív érzelmeket pedig ritkán él át" (Diener és mstsai, 1999; Szondy, 2011, 328. o.). A szubjektív jóllét egyrészt egy kognitív (az élettel való elégedettség), másrészt egy affektív összetevőt (átélt pozitív és negatív érzelmek) tartalmazó konstruktum; általában ezt érti a köznyelv "boldogság" alatt.

A pszichológiai jóllét (psychological well-being) ezzel szemben személyes potenciáljaink realizálásával (Ryff és Singer, 1998), a képességeink és aktivitásaink közti kongruenciával (Waterman, 1993), így végső soron a személyes fejlődéssel, növekedéssel függ össze. Ryff a pszichológiai (vagy eudaimonikus) jóllét hat dimenzióját különbözteti meg: kompetencia, személyes fejlődés, életcél, autonómia, önelfogadás és pozitív kapcsolat másokkal (Ryff, 1989; Szondy, 2011).

Emmons és McCullough (2003) a diszpozicionális hála és a szubjektív jóllét kapcsolatának tanulmánya jelenti minden későbbi vizsgálat kiindulópontját és hivatkozási alapját. Eredményeik szerint a hála számos kedvező következménnyel jár: a hálás személyek több pozitív érzelmet (öröm, boldogság) élnek át, életüket teljesebbnek, jövőjüket biztatóbbnak, érzik. A későbbi vizsgálatok is következetesen pozitív kapcsolatot igazoltak a hála mint vonás mértéke és a pozitív affektivitás között. A hála gyakori átélése a negatív érzelmek (pl. keserűség, irigység, sértődöttség, félelem) alacsonyabb szintjével jár együtt, és fordított együttjárást mutat a negatív affektivitással (McCullough és mtsai, 2002).

A szubjektív jóllét kognitív komponensét tekintve, a hála és az élettel való elégedettség (life satisfaction) közti pozitív irányú összefüggést is számos vizsgálat igazolta (Froh, Bono és Emmons, 2010; Froh és mtsai, 2008; McCullough és mtsai, 2002); a korreláció mértéke az említett vizsgálatokban r = 0,30 és 0,53 között mozgott. Wood, Joseph és Maltby (2008) eredményei szerint a diszpozicionális hála az élettel való elégedettségben mutatkozó egyéni eltérések mintegy 20%-át magyarázza, melynek hátterében a Big Five jóllétet és szociális funkcionálást reprezentáló alskáláival (pl. melegség, társaságkedvelés, kompetencia, kötelességtudat) mért szoros kapcsolat feltételezhető.

A hálásság, mint személyiségvonás védőfaktor lehet számos pszichopatológiai tünet szempontjából is (Wood és mtsai, 2010). Kendler 2003-as epidemiológiai vizsgálatában 2616 férfi és női ikerpár adatait elemezve azt találta, hogy a hála magasabb szintje szignifikánsan kisebb kockázattal járt együtt a major depresszió, a generalizált szorongás, a fóbia, a nikotin-, alkohol- és drogfüggőség, a bulimia nervosa, élettartam-prevalenciájának tekintetében (Kendler és mtsai, 2003).

A hála mint vonás negatívan korrelál a depressziós tünetek megjelenési gyakoriságával (McCullough és mtsai, 2002; Ruini és Vescovelli, 2013; Wood és mtsai, 2008), valamint - gyengén, de szignifikánsan - az öngyilkossági gondolatok és kísérletek előfordulásával (Li, Zhang, Li, Li, és Ye, 2012), és olyan traumatizáló élmények után is véd a hangulatzavarokkal szemben, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások (Fredrickson és mstai, 2003). Wood szerint ezen összefüggés alapja a hála, mint pozitív életszemlélet és a depresszióra jellemző "kognitív triád" (az énre, a világra és a jövőre vonatkozó negatív hiedelmek) közti inkonzisztenciában keresendő (Wood és mtsai, 2010). Watkins, Grimm és Kolts (2004) kutatási eredményei kimutatták, hogy a magas diszpozicionális hálával jellemezhető személyek könnyebben idéznek fel szándékosan pozitív történéseket személyes múltjukból, mint a kevésbé hálateltek, és az akaratlanul felidéződő emlékek között is több a kellemes, míg az objektíve pozitív életesemények gyakorisága és a hála között nincs összefüggés. Azaz feltételezhető, hogy a hála, mint vonás segít életünk eseményeinek pozitív értékelésében, a negatív érzelmi állapotokkal társuló emlékeink átkeretezésében, így csökkentve azok averzív hatását mentális és fizikai egészségünkre, és ezen keresztül is támogatva a szubjektív jóllétet. Utóbbi természetesen nemcsak a depressziós tüneteket csökkenti, de összefüggésben állhat a traumák feldolgozásával is. Kashdan, Uswatte és Julian (2006) vietnami veteránokkal készített vizsgáltaiban a poszttraumás stressz-zavarral (PTSD) diagnosztizáltak között a hála, mint vonás alacsonyabb szintjét találták, mint a nem PTSD-s csoportban. A diszpozicionális hála magasabb szintje több pozitív érzelemmel, kedvezőbb önértékeléssel és fokozottabb intrinzik módon motivált aktivitással járt együtt.

A diszpozicionálisan hálás személyek kevesebb fizikai tünetről számolnak be, több időt töltenek testedzéssel, többet alszanak, reggelente kipihentebben ébrednek (Emmons és McCullough, 2003). A hála, mint vonás szintje pozitív irányú összefüggést mutat az alvás szubjektív minőségével és negatívat az elalvás latenciájával, ami az elalvás előtti több pozitív és kevesebb negatív kogníció következménye (Wood és mtsai, 2009). A hála csökkenti az észlelt stressz nagyságát és egészségre gyakorolt hatását (Krause, 2006; Wood és mtsai, 2008a), kedvezően hat az immunrendszer működésére és csökkenti a kardiovaszkuláris betegségek kockázatát (Kendler és mtsai, 2003).

A diszpozicionális hála befolyásolja munkavégzésünk hatékonyságát is: pozitívan korrelál a munkával való elégedettséggel, valamint az egyéni teljesítménnyel (Lanham, 2011), és csökkenti a kiégés veszélyét tanároknál (Chan, 2010, 2011), egészségügyi dolgozóknál (Lanham, 2011), protestáns lelkészeknél (Lee, 2010) és sportolóknál (Chen és Kee, 2008) egyaránt.

Bár a hála átélése nem feltétlenül kötődik bármiféle vallási kontextushoz, a kutatások szerint a diszpozicionális hála vallásosabb, spirituálisabb beállítottsággal jár együtt, akár a tradicionális vallásosságot, akár olyan spirituális élmények megtapasztalását tekintve, mint például az isteni erővel való kapcsolat átélése (Emmons, 2012; Emmons és Kneezel, 2005; McCullough és mtsai, 2002). Watkins és munkatársai (2003) vizsgálatukban pozitív kapcsolatot találtak az intrinzik vallásosság és a vonásszintű hála között, míg az Isten felé érzett hála csökkenti az egészségszorongást és mérsékli az anyagi nehézségek depressziót kiváltó hatását (Krause, 2006).

A hit és hála közötti konzekvensen pozitív kapcsolat egyrészt azzal magyarázható, hogy mivel az intrinzik vallásos személyek számára minden jótétemény valódi forrása Isten, és így a másik jószándékának észlelése végső soron Isten gondoskodásának megtapasztalását jelenti, ezért hajlamosabbak a hála átélésére, mint a nem hívő vagy extrinzik módon vallásos személyek (Watkins és mtsai, 2003). Másrészt a vallásos emberek - felekezeti hovatartozástól függetlenül - jobban elfogadják, hogy felelősek vagyunk másokért, a világot jóindulatúnak, az életet lehetőségekkel telinek látják, ami ugyancsak segíti mások jótetteinek észlelését és annak viszonzását is (Emmons és Kneezel, 2005).

A hála és a szubjektív jóllét kapcsolatát vizsgáló sok kutatáshoz képest lényeges kevesebb foglalkozik a hálának a pszichológiai jóllétre gyakorolt hatásával. Wood, Joseph és Maltby (2009) kutatásukban azt találták, hogy a diszpozicionális hála a pszichológiai jóllétnek is fontos prediktora: szoros összefüggés mutatható ki az önelfogadás, a másokkal való pozitív kapcsolat és a személyes fejlődés, közepes a kompetencia és az életcél, és gyenge, pozitív kapcsolat az autonómia és a hála mért szintje között (a hála mint vonás és a pszichológiai jóllét dimenziói között mért korrelációk: önelfogadás r = 0,61 (p < 0,001); pozitív kapcsolat másokkal r = 0,54 (p < 0,001); személyes fejlődés r = 0,50 (p < 0,001); kompetencia r = 0,38 (p < 0,001); életcél r = 0,28 (p < 0,001); autonómia r = 0,17 (p < 0,05).) Kashdan és munkatársai (2006) eredményeiben a hála mint vonás és a társas aktivitás, valamint a céltudatos tevékenységek között jelzett együttjárást.

A kutatások eredményei szerint már az is pozitív hatású, ha egy adott helyzetben a hálát, mint aktuálisan megjelenő érzelmi állapotot (state) éljük át. A Gallup Intézet 1998-ban amerikai serdülők és felnőttek körében végzett vizsgálatában a megkérdezettek több mint 90%-a számára a hála a boldogság érzésével kapcsolódott össze (Emmons és Shelton, 2002). A hála átélése amellett, hogy önmagában is jutalmazó értékű, olyan pozitív érzelmi állapotokkal társul, mint a megelégedettség, a büszkeség vagy a remény (Overwalle, Mervielde, De Schuyter, 1995).

Társas kapcsolatainkban nemcsak a hála átélése, hanem annak kinyilvánítása is kiemelten fontos. A hála kifejezése új kapcsolatok kialakítását ösztönzi (Algoe, Haidt, és Gable, 2008), pozitívan befolyásolja a kapcsolatok észlelt minőségét (Emmons és McCullough, 2003), és segít megbirkózni az életünkben bekövetkező változásokkal azáltal, hogy fokozza a társas támogatás észlelt mértékét (Wood és mtsai, 2008). A hála kifejezése növeli a házassággal való elégedettséget; az átélt hála mennyisége a házastárs elégedettségének prediktora is egyben (Gordon, Arnette, és Smith, 2011), tudatosítja bennünk iránta érzett szeretetünket, a kölcsönösségen át fokozza az összetartozás érzését (Algoe, Gable, és Maisel, 2010), míg egy bensőséges kapcsolatban a hála kinyilvánításának elmaradása, illetve a másik támogatására vonatkozó irreális negatív attribúciók a kapcsolati problémákkal állnak összefüggésben (Wood és mtsai, 2010). A hála erősíti a párkapcsolatokban a megbocsátásra való hajlandóságot (Toussaint és Friedman, 2009), és támogatja a proszociális viselkedést (Emmons és McCullough, 2003).

Hála és anyagiasság

A diszpozicionális hála és az anyagiasság (materialism) összefüggéseit vizsgáló kutatások eredményei szerint az anyagias értékorientáció a boldogság, az önmegvalósítás és az élettel való elégedettség alacsonyabb, a depresszió, szorongás és nárcizmus magasabb szintjével, valamint a függőséget okozó szerek (cigaretta, alkohol, kábítószerek) gyakoribb használatával jár együtt (Kasser, 2005). Az anyagiasság csökkenti a proszociális viselkedést, negatívan hat a társas kapcsolatokra, növeli a distresszt és a fizikai tünetek számát (Polak és McCullough, 2006) - vagyis az anyagiasság fordított összefüggést mutat a szubjektív és pszichológiai jólléttel egyaránt. A diszpozicionális hála és az anyagiasság között szignifikáns negatív korreláció mutatkozik. Ez a kapcsolat kauzális: a hála átélése befolyásolja az adott szituáció értelmezését (pl. azáltal, hogy a figyelem középpontjába az irányunkban jószándékot mutató másik személy kerül), ezáltal csökken az aktuálisan megjelenő anyagias viselkedés valószínűsége (Froh, Emmons, Card, Bono, és Wilson, 2011; McCullough és mtsai, 2002). A hála és az anyagiasság között az élettel való elégedettség mediál: a hála intrinzik módon motivált cselekvésekhez vezet, amely növeli a jóllétet, utóbbi pedig csökkenti az extrinzik célokra vonatkozó aspirációnkat (Lambert, Fincham, Stilmann és Dean, 2009).

Az anyagias törekvések hátterében a biztonság kielégítetlen szükséglete húzódik meg, így az anyagelvű értékorientáció a bizonytalansággal való megküzdés alacsony hatékonyságú, hosszú távon destruktív, a bizonytalanság érzését tovább mélyítő stratégiája (Kasser, 2005).

Polak és McCullough (2006) szerint a hála érzése egyrészt annak megtapasztalásával, hogy mások törődnek velünk, másrészt bizalmunk fokozódásán keresztül átsegít abban, hogy saját életünket biztonságosnak éljük meg, ezáltal lehetőséget ad az anyagelvű irányultság ellensúlyozására, illetve csökkentésére. Ebből a szempontból a hála az anyagiasság alternatívájaként is tekinthető.

Wood, Joseph és Linley (2007) eredményei szerint a magas diszpozicionális hálával jellemezhető személyek inkább élnek az érzelmi és instrumentális támogatás (használatával mint megküzdési móddal, és gyakrabban választanak olyan, a problémára irányuló megoldásokat, mint az aktív megküzdés, a tervezés vagy a pozitív újraértelmezés; szemben az olyan elkerülő coping-stratégiákkal, mint a viselkedéses feladás, az önhibáztatás, a szerabúzus vagy a tagadás. Ezen eredmények figyelembevételével feltételezhető a megküzdési módok közvetítő szerepe a hála mint vonás és az átélt stressz mértéke között.

A hála mint vonás közvetlenül összefügg a szubjektív jólléttel; a hálatelt személyek több pozitív és kevesebb negatív érzelmet élnek át, és elégedettebbek az életükkel, mint a kevésbé hálás személyek (pl. Emmons és McCullough, 2003; McCullough és mtsai, 2002). A pozitív érzelmek kivédik a negatív emóciók patogén hatásait (Kulcsár, 2009), míg a megelégedettség segít csökkenteni az olyan érzelmi állapotok (pl. kiábrándultság, csalódás) negatív következményeit (Emmons, 2012). Ezekkel összefüggésben a hála protektív faktor a pszichopatológiákat illetően (Kendler és mtsai, 2003).

A diszpozicionálisan hálás személyek speciális attribúcióik következtében a másik segítségét értékesebbnek, költségesebbnek és altruistábbnak látják, sémáik a helyzetek pozitívabb értelmezését vonják maguk után, így gyakrabban élnek át hálát a mindennapokban, és ugyanezen sémák védik őket a depressziós tünetek kialakulásától is (Wood és mtsai, 2008c).

A hálás személyek extravertáltabbak, barátságosabbak és kevésbé neurotikusak, mint a kevésbé hálateltek, és magasabb szintjét mutatják olyan proszociális vonásoknak, mint az empátia és a megbocsátás, így a hála erősíti és bővíti a társas kapcsolatainkat (McCullough és mtsai, 2002). Fokozza az összetartozás érzését és a kapcsolati elégedettséget, és a viszonzás révén a folyamatos együttműködés alapja (Polak és McCullough, 2006), ezenkívül csökkenti az elmagányosodás és elszigetelődés valószínűségét is (Emmons, 2012).

A hála gyakorta vallásos/spirituális attitűdhöz kapcsolódik (Emmons és Kneezel, 2005), mely fontos protektív tényező a lelki egészség megőrzése szempontjából (Martos és Kézdy, 2007).

A hála, mint vonás adaptív megküzdési stratégiák választásával jár együtt, így csökkenti a stressz mértékét (Wood és mtsai, 2007).

A pozitív érzelmek "gyarapodás" elméletének megfelelően a hála is szélesíti aktuális gondolkodási-cselekvési repertoárt, és gyarapítja a tartós személyes erőforrásokat, amelyek segítségével hatékonyabban képes az egyén megküzdeni a nehéz élethelyzetekkel. Ennek következtében a jövőben is pozitív érzelmeket él át, és ez a felfelé haladó spirál támogatja jóllétet (Fredrickson és Joiner, 2002).

A diszpozicionális hála támogatja fizikai jóllétünket azáltal, hogy javítja az alvás minőségét, amely számos következményt von maga után, kedvezően hat az immunfunkciókra, a kognitív és motoros teljesítményre, így közvetve és közvetlenül is támogatja szubjektív jóllétünket (Wood és mtsai, 2009a).