Ősidők óta foglalkoztatja az embereket a boldogság kérdése. Nemtől, kortól, kultúrától függetlenül mindenki boldog szeretne lenni.A boldogságot különböző mítoszok övezik. Egyes kutatók szerint a boldogság elérése előtt álló egyik nagy akadály az, hogy legtöbbször téves elképzeléseink vannak arról, hogy mitől is lehetnénk boldogok. A boldogság feltételezett okai közül sok a józan ész és az intuíció számára teljesen elfogadhatónak tűnik, így nehezen szabadulunk ki bűvkörükből. Itt kaphat szerepet a tudomány, hogy megerősítse vagy lerombolja ezeket a nézeteket.

Talán a legáltalánosabb elképzelés a boldogságról, hogy rajtunk kívül álló, rá kell találni, meg kell változni a körülményeknek, birtokolni kell valamit, illetve valaki vagy eleve boldog vagy nem.

Lyubormirsky és munkatársai (2005) évekig kutatták ezt a felfogást, és azonosították a boldogságot meghatározó tényezőket. Szerintük az emberek boldogságszintje közötti különbségeknek 50 %-a a gének által meghatározott öröklött tulajdonságaiknak és lehetőségeiknek köszönhető, tehát mindannyiunkban kódolva van egy bizonyos boldogságszint, amit örököltünk. Ez a boldogságunk alapszintje. A boldogságszintünk közötti különbségnek csak 10 %-át magyarázzák a körülményeik, a helyzetünk. Meggyőzőek az ezt alátámasztó tudományos bizonyítékok, melyek szerint a gazdagság, a szépség és az egészség csupán rövidtávon és korlátozottan befolyásolják a boldogságot. A fennmaradó 40 %-ot a viselkedésünk, a szándékos tetteink és a gondolkodásunk teszik ki, azaz meghatározó, hogy mit teszünk a mindennapokban és hogyan gondolkodunk erről.

Sokáig a boldogságot meghatározó legfontosabb tényezőként az anyagi javak birtoklását tartották. Az utóbbi évtizedekben megdőlt a közgazdaságtan klasszikus felfogása, mely szerint az áruk és szolgáltatások termelésének, valamint a nemzetek gazdaságának és polgárai jólétének növekedése egyben boldogságuk, szubjektív jóllétük növekedésével is jár. 1974-ben egy közgazdászprofesszor, Richard Easterlin empirikus vizsgálatában ugyanis arra a meglepő jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy bár egy adott országban a gazdagabbak általában elégedettebbek az életükkel, boldogabbnak mondják magukat a szegényebbeknél, de a gazdasági növekedés nem, vagy nem szükségszerűen korrelál az emberek boldogságérzetével, sem individuális, sem nemzetközi szinten (Easterlin, 1974). Az elmúlt évtizedek Easterlin-paradoxont megerősítő kutatásai nyomán elmondható, hogy a paradoxon arra a meglepőnek tűnő jelenségre világít rá, mely szerint a létfontosságú szükségletek kielégítése után az embert már nem teszi boldogabbá a további anyagi javak megszerzése. Diener és munkatársai individuális szinten is tanulmányozták az éves jövedelem és a jóllét közötti viszonyt, és egyértelműen kirajzolódott, hogy itt is érvényesül egyfajta "plafon-hatás" (Diener és mtsai, 1993). Alacsonyabb jövedelem esetén még erős az összefüggés az anyagi helyzet és a boldogság, az élettel való elégedettség között, de egy bizonyos kritikus pont felett, a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak elérésén túl, vagyis amikor már inkább bőségről beszélhetünk, ez a kapcsolat jelentősen gyengülni kezd.

De ha nem a pénz, akkor mi van hatással a boldogságunkra?

A pozitív pszichológia megszületésével került a boldogság témaköre a pszichológia fókuszába. Bár a pszichológia vitathatatlan feladata az emberi problémák kezelése, nem szorulhat háttérbe az emberi potenciál kiteljesedése sem.

A pozitív pszichológia leghatásosabb eszköze a jó élet megfogalmazása és a jó élet összetevőinek mérésére kidolgozott stratégiák meghatározása. Az irányzat egyik atyja, Seligman az autentikus életöröm koncepciójában három elemre bontotta a boldogságot: pozitív érzelem, elmélyülés/flow állapotának megélése, értelem: "értelmes életet" élni, azaz önmagunkon túlmutató célok szerint élni. Később módosítva, kibővítve elméletét célként nem a minél nagyobb fokú elégedettséget, jó hangulatot fogalmazta meg, hanem a jól-létet, melynek célja a jól-lét elemeihez kapcsolható flourishing növelése. A jól-lét konstruktum, melynek elemei: a pozitív érzelem, a flow, az értelem, a pozitív kapcsolatok és a teljesítmény. Seligman szerint pozitív emberi kapcsolatok nélkül, magányosan elképzelhetetlen a jó élet, a magány olyan állapot, mely megnyomorít. Megszületett a Működő Értékek (Values in Action) VIA-osztályozás, mely 24 karaktererősséget határoz meg, hogy az egyének közötti különbségeket ebből a szempontból is fel tudják térképezni, támpontot nyújtva a jó életet facilitáló erények, erősségek feltárásához. Az egyik karaktererősség ezek közül a hála, mely segít felismerni a velünk történő jó dolgokat és hálásnak lenni értük, időt szakítani a köszönetnyilvánításra, hozzájárulva ezzel a vágyott boldogság eléréséhez.

Egy másfajta megközelítés szerint a hétköznapi "boldogság" fogalomnak leginkább a szubjektív jóllét feleltethető meg. Diener, a lelki jóllét tudományterületének legtöbbet publikáló kutatója alkotta meg ezt a fogalmat, tudományosan megfoghatóbbá téve és megszabadítva az évszázados történelmi, irodalmi és filozófiai hagyományok terhétől. Viszont a "jóllét" átfogóbb, teljesebb fogalom, mint a "boldogság", mert a jóllét fogalmába beleértendő az emberek érzelmi jólléte, testi és lelki egészsége egyaránt (Lyubomirsky, 2008). A szubjektív jóllét összetevői tehát: az élettel való elégedettség, a pozitív érzelmek magas szintje és a negatív érzelmek alacsony szintje (Szondy, 2004). Keyes és Magyar-Moe (2003) szerint ezen összetevők jól elkülöníthetőek és viszonylag függetlenek egymástól. Az élettel való elégedettség egyik legfontosabb prediktora a boldogságorientáció, vagyis az a mód, ahogyan a személy megpróbálja elérni a boldogságot. Peterson és munkatársai (2005) háromféle boldogságorientációt jelöltek meg: az élvezetkereső boldogságot, mely a gyönyörök és pozitív élvezetek keresését, az áramlatkereső boldogságot, ami a flowt kiváltó, bevonódást lehetővé tevő aktivitások keresését, valamint az értelemkereső boldogságot, mely az életeseményeket magyarázó értelmezési keret keresését, meglétét jelenti.

A boldogság és a pénz kapcsolatának óriási szakirodalma van (Ruckriegel 2007; Biswas-Diener 2008; Deaton 2008), bár az ezzel foglalkozó pszichológiai és közgazdaságtani szakirodalom sokáig nem vett tudomást egymásról (Headey és Wooden, 2004). Míg a közgazdaságtan klasszikus felfogása szerint a kielégítő anyagi helyzet növeli az ember boldogságát, addig a pszichológiai kutatások viszonylag gyenge kapcsolatot mutattak ki a két változó között. Majd 1974-ben megjelent Easterlin publikációja, mely ezt a kapcsolatot a közgazdaságtani szakirodalomban is elfogadhatóvá tette (Blanchflower és Oswald, 2004). A Gallup 2003-ban globális összehasonlítást készített a világ országairól a jövedelem és az élettel való elégedettség tekintetében (Deaton, 2008). Alacsonyabb jövedelem esetén még erős az összefüggés az anyagi helyzet és a szubjektív jóllét/boldogság (a "szubjektív jóllét" kifejezés a "boldogság" tudományos megnevezése), az élettel való elégedettség között, de egy bizonyos kritikus pont felett, a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak elérése felett ez a kapcsolat már jelentősen gyengülni kezd.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2006-ban végzett reprezentatív felmérése szerint a válaszadók a boldogsághoz szükséges dolgok közül az anyagi jólétet sorolták a harmadik helyre a jó egészségi állapot és a kiegyensúlyozott családi élet után (Medián, 2006). Modern, fogyasztói társadalom állandó fogyasztásra ösztönöz, az anyagi jólét a boldogság egyik szimbólumává vált. Ugyanakkor a vallásos, filozófiai elméletalkotók és a legújabb pszichológiai kutatások figyelmeztetnek az anyagi javakkal való túlzott fókuszálás veszélyeire (Tatzel 2003).

A humanisztikus és egzisztenciális pszichológusok (például Rogers, Maslow, Fromm) elméletei szerint bizonyos szintű anyagi jólét szükséges az emberek alapvető testi szükségleteinek kielégítéséhez, de azt is állítják, hogy az anyagi értékekre összpontosítás elvonja az ember figyelmét a jólléttől és a boldogságtól. A humanista és egzisztencialista nézőpont szerint a lelki egészség szempontjából fontos értékek a hiteles önkifejezés, a bensőséges kapcsolatok és a közösség működéséhez való hozzájárulás (társadalmi elköteleződés). Az anyagiakra túlzottan összpontosító embereket a javak megszerzése elvonja azoktól az élményektől, amelyek a lelki növekedéshez és egészséghez vezetnek, ugyanakkor elidegenednek mindattól, ami valóban értékes (Kasser, 2005).

Kasser és Ryan (1993, 1996) kutatásai szerint a pénzügyi sikert központi értéknek tartók (nemtől, fajtól, szocio-ökonómiai státusztól, iskolázottságtól függetlenül) szignifikánsan alacsonyabb önmegvalósítási és vitalitásszinten voltak, mint azok, akik az önelfogadást, a kapcsolatokat, a közösségi érzéseket tartották fontosnak, valamint magasabb pontszámot értek el a depresszió és a szorongás terén. A tudósok azt találták továbbá, hogy azok az egyének, akik a pénzügyi téren elért sikert többre tartották, mint a nem anyagi jellegű értékeket, rosszul alkalmazkodtak a társadalomhoz és nagyon destruktív módon cselekedtek. Az ilyen vizsgált tanulóknak gondjaik voltak az iskolában, később a munkahelyükön, nagy valószínűséggel mutattak különböző viselkedészavaros tüneteket, például vandalizmust, iskolakerülést, fegyverviselést.

Az anyagi javak és a pénz megszerzésére vonatkozó törekvések fontossága a fogyasztói kultúrák által propagált üzenetek lényegi részét képezik, de emellett másik két célt is: a másokban kialakított "megfelelő" képet önmagunkról (imázst) és a társas körben kivívott közismertséget (hírnevet). E két értékkel elválaszthatatlanul összefonódnak a pénz és az anyagi javak megszerzésével kapcsolatos értékek. Ennek egyik példája, amikor a média összeköti a reklámokban ezeket az értékeket azáltal, hogy jó megjelenésű híres emberek adják el a termékeket. A pénz, a hírnév, az imázs olyan értékek, amelyeket önmagunkon kívül keresünk, elnyerésükhöz külső megerősítésekre van szükség. Amikor ezekre koncentrálunk, a forrásait önmagunkon kívül keressük (Kasser és Ryan, 1996). Több országban végzett kutatások kimutatták, hogy ezen értékekre koncentráló emberekre kisebb mértékű önmegvalósítás, vitalitás és nagyobb mértékű depresszió jellemző, mint a kevésbé anyagias orientációjú személyekre. Többször számoltak be testi tünetek észleléséről, többször panaszkodtak fejfájásra, hátfájásra, izomfájdalmakra, torokfájásra (Sheldon és Kasser, 1995).

McHoskey (1999) azt találta, hogy az erősen anyagelvű tendenciákkal rendelkező személyek magasabb pontszámot értek el a nárcizmus kérdőíven. A nárcisztikus ember üresnek érzi magát belülről, megkérdőjelezi saját értékét, miközben olyan nagyzoló külsőségeket tart fenn, melyek révén kérkedik önmaga fontosságával. Általában hiúak, különleges bánásmódot és csodálatot várnak másoktól, gyakran manipulálnak másokat és ellenségesek másokkal szemben. A nárcisztikusok külső megerősítésektől függenek, ami egybecseng a kutatók feltételezésével, melyet a fenti eredmény igazolt.

Vizsgálati eredmények szerint az erősen anyagelvű emberek nagyobb valószínűséggel élnek olyan szerek használatával, mint dohány, alkohol, kábítószerek (Kasser és Ryan, 2001).

Cohen és Cohen (1995) azt találták, hogy az anyagias emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek figyelemzavaroktól, szokatlan gondolatoktól és viselkedésektől, szigetelődnek el társaiktól, hiszik azt, hogy mások rosszat akarnak nekik, gondjaik vannak az érzelmeik kifejezésével és ösztönkésztetéseik kordában tartásával, vagy elkerülő magatartást tanúsítanak, vagy pedig másoktól függnek, megpróbálják környezetük számos aspektusát kontrollálni, passzív-agresszív módon viszonyulnak a környezetükhöz.

Az anyagelvűség és az egészség közötti kapcsolat másfajta vizsgálatát végezték el marketingkutatók. A két tényező között fordított kapcsolatot talált Belk 1984-ben és 1985-ben. Eszerint az anyagias emberek szeretnek inkább birtokolni, mintsem bérbe vegyenek dolgokat, nem nagyvonalúak, azaz nem szeretik megosztani másokkal a tulajdonukban lévő dolgokat, általában irigyek mások tulajdonára, rosszul érzik magukat, ha másoknak megvannak azok a dolgok, amelyekre ők maguk is vágynak.

Richins és Dawson (1992) azt vizsgálták, hogy mennyire gondolják az emberek, hogy a tulajdonukban lévő holmik tükrözik az életben elért sikereiket, hogy mennyire központi jelentőségű az anyagelvűség a vágyaik között, és hogy szerintük mennyire nyújt boldogságot a gazdagság és az anyagi javak birtoklása. Azt találták, hogy az erősen anyagias orientációjú emberek kevésbé voltak megelégedve az életükkel általánosságban, családjukkal, jövedelmükkel, baráti kapcsolataikkal, valamint kevesebbet szórakoztak, mint a nem anyagelvű személyek.

Ezek a jellemzők kultúrafüggetlenek. Kasser és Ryan (2001) brit, dán, német, indiai, roman, orosz, délkoreai, Saunders és Munro (2000) ausztrál, Sirgy kínai, török, kanadai mintán talált hasonló eredményeket. Diener és Oishi 41 nemzetből származó 7000 egyetemistával vizsgálták az értékskálákat és az élettel való elégedettség összefüggéseit. Az eredmények szerint az anyagias értékekre nagyobb hangsúly együtt jár az élettel való elégedettség csökkenésével (Kasser és mtsai, 1995).

A gazdagság, az anyagi javak és a társadalmi státusz nem fokozza hosszú távon a boldogságot, jóllétet. Diener kutatásokat végzett a '90-es években, amerikai felnőttek boldogságát és az élettel való elégedettségüket követte nyomon. E felnőttek vagyona kisebb-nagyobb mértékben nőtt a vizsgált időszakban. Az eredmények azt mutatták, hogy a jövedelmekben jelentkező különbségek csak elenyésző mértékben jósolták be a személyek tényleges boldogságát és az élettel való elégedettségüket (Kasser, 2005).

Brickman lottónyertesek életét vizsgálta. A lottónyertesek boldogsága nem különbözött azokétól, akiknek a vagyona nem növekedett hasonló mértékben, sőt a lottónyertesek kevésbé tudtak örülni a mindennapos eseményeknek (Kasser és Ryan, 1993, 1996).

Khanna és Kasser (2003) amerikai diákokkal végzett kutatásában azt vizsgálta, hogy szerintük milyen tulajdonságai vannak a tehetős embereknek. Az erősen anyagias orientációjú hallgatók nagy valószínűséggel voltak arról meggyőződve, hogy a gazdag emberek többsége okos, művelt, mindenben sikeres. Azon anyagelvű emberek életében, akik úgy érzik, hogy nem sikerül elérni a céljaikat, a gazdagságról alkotott, túlzottan felfokozott eszmények nagy valószínűséggel vezetnek a valós és ideális elképzelésük közötti eltérés növeléséhez.

Az anyagias személyek sokat tévéznek, így rengeteg, idealizált dolgot közvetítő reklámot, termékmegjelenítést látnak, melyek a szokásos szint fölé helyezik a mércét a testi vonzerő, az anyagi jólét tekintetében, amelyek az átlagos tévénéző számára elérhetetlenek, ezáltan növelve azok frusztrációját (Sheldon, Sheldon és Osbaldiston, 2000). Sirgy és munkatársai (1998) az Egyesült Államokban, Kanadában Ausztráliában, Kínában és Törökországban az anyagelvűség, a televízió, az eszmények és valóság elérése és az élettel való elégedettség összefüggéseit vizsgálták. A kutatás eredménye szerint az erősen anyagias emberek nagy valószínűséggel sokat tévéznek, kedvezőtlen helyzetben látják magukat a tévében látott emberekkel összehasonlítva, elégedetlenek az életszínvonalukkal, nincsenek megelégedve az életükkel, túlidealizálják a gazdagságot és az anyagi javakat, ennek következtében elégedetlenné válnak életük bizonyos vonatkozásaival szemben, mivel a tényleges helyzetük nem felel meg az eszményképnek. Ebben az ördögi körben a vágyaik és a valóság észlelt szakadék további anyagias viselkedésekre készteti az embereket (Braun és Wicklung, 1989).